Magunkról

Sajtóhírek

Elérhetőségeink

Előadás csak 18 órakor!

 

„Karády Katalin, az első igazi magyar filmsztár – és talán az utolsó is. Felidézzük életét, karrierjét, színpadi és filmes sikereit, és mindenekelőtt dalait, amik halhatatlanná tették. Beénekelte magát a közfigyelembe, bebúgta nyugtalanító hangját a fülekbe. Képeit trafikokban árulták, frizuráját ezrek imitálták, tiszteletére nem kevesebb, mint 136 pártoló klub alakult, aki szembe mert szállni a történelemmel, és aki meg is fizetett érte. Feláldozta életét a közönségért, a korért, amiben élt és amelyből kitaszíttatott, hogy aztán örökre visszatérjen. A legnagyobb népszerűségből zuhant a börtönbe, majd a száműzetésbe, de ez sem törte meg. Tartása és büszkesége megóvta ettől. Bár sem tér, sem utca, sem színházi bérlet nem őrzi nevét, Karády Katalint a közönség őrzi szívében. Fittyet hányva kritikáknak, esztétikai értékeknek, fütyülve nemzedékek egymást lecserélő ízlésére, polgári engedetlenséggel rajongják, divatból kiment széles karimájú kalapokban és divatból kiment szerelmes történetekben. Bár 1990. február 19-én (éppen ezen a napon menekült ki az országból 1951-ben, nem különös?!) utolsó útjára kisérték a budapesti Szent István-bazilikából, azóta is él. Kultikus személyiség. Gazdag érzelmeket pendít meg bennünk, ha meghalljuk: Hamvadó cigarettavég..., Mindig az a perc, a legszebb perc, mit meg nem ád az élet..., Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte... Mi ez, ha nem halhatatlanság!?  Tartsanak velünk, idézzük meg együtt Karády Katalint, Nemlaha György szerkesztésében, Molnár Júlia tolmácsolásában, Bogdán Bódis Ádám zenei kíséretében és Meleg Vilmos rendezésében és narrációjában!” – áll a társulat hívogatójában.

A nagyváradiak legújabb produkciója a Jelen Ház nagytermében március 23-án, vasárnap – a korábbi beharangozással ellentétben, szervezési gondok miatt – csak egyszer, 18 órakor tekinthető meg, jegyeket 12 lejes egységáron a Jelen könyvesboltjában lehet vásárolni.

A másik előadásra vásárolt jegyek, természetesen, érvényesek, az arra fel nem használt jegyek a megvétel helyén visszaválthatók.