Magunkról

Sajtóhírek

Elérhetőségeink

Nosztalgiáztunk

Jámbor Gyula: Nosztalgiáztunk /Nyugati Jelen, 2012. július 13./
http://www.nyugatijelen.com/kultura/nosztalgiaztunk.php

A Jelen Ház nagytermében csütörtökön délután szépszámú közönség előtt láthattuk a Nagyváradi Kiss Stúdió Színház, azaz Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos Emlékszel még? – avagy Egy kis nosztalgia c. műsorát. 

Bevezetőként a régi ismerős, barát Matekovits Mihály üdvözölte Aradon a színészházaspárt azt kívánva: mi, lélekben fiatalok legyünk olyan fiatalok ebben a másfél órában, mint szeretnénk lenni.

Nem tudom, hogyan fogadják a mai tizen- vagy huszonévesek az ilyen nosztalgiaműsort – nem voltak jelen, hogy megkérdezhettem volna tőlük –, tény azonban, hogy a műsorban látható jelenetek, dalok, versek a múltat idézik, a harminc-ötven évvel ezelőtti fiatalságot. Nosztalgiázni főleg az idősebb nemzedék szokott – aztán persze a mindenkori fiatalok is elérik majd azt a kort, amikor egy kis örömmel, egy kis szomorúsággal elevenítik fel a „régi szép időket”.

Varga Vilmos mesélte, hogyan keletkezett ez a műsor.

Németországban turnéztak, amikor a közönség részéről megfogalmazódott az igény, hogy a komoly darabok mellett szeretnének könnyebb, vidám műsort is látni. És megszületett az Emlékszel még? Vidám jelenetekből (nagy örömömre kettőt-hármat először láttam!) és versekből, a szerzők: Dutka Ákos, Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Ladányi Mihály, Molnár Ferenc, Villon, Wass Albert, Zilahy Lajos. Csoda-e, ha egy ilyen névsor láttán azt mondja az ember: ez a prózai rész adja a nyolcvanöt perces előadás erősségét? És hozzá kell még tennünk a műsorfüzetben nem is szereplő aradi verset, a néhány évig itt újságíróskodott Horváth Imre Aradi elégiájának részletét a Kultúrpalotával, a Hal térrel, a városligettel, amelyet a Maros-parti városban való szereplés okán iktattak be. Ez a gazdag és színvonalas anyag egészül ki a nosztalgiadalokkal, egykori magyar slágerekkel (igaz, Szimonov csodálatos Várj reám c. megzenésített verse is elhangzik).

A két színész pedig egy szem technikus közreműködésével másfél órán át játszik és szórakoztat. A nyitójelentben Varga Vilmos választékosan elegáns öltönyben köszönti az „ezerfejű Cézárt”, a közönséget, Kiss Törék Ildikó estélyiben kérdezi: Emlékszel még? – hogy aztán pillanatok alatt fecskének öltözve páros jelenetet adjanak elő. Az előadás során egyébként számtalanszor „átváltoznak”, s biztosan sokaknak feltűnt, milyen találékonysággal oldják meg, hogy egyetlen ruhadarab cseréjével más figurává alakuljanak.

A két közkedvelt színész, akit egykoron a nagyváradi színház vendégjátékaiban oly sokszor megtapsoltunk Aradon, évek óta nem járt mifelénk. A következő találkozásra remélhetőleg nem kell annyit várni.